Beszámoló az idei decemberi tevékenységünkről

Az idei év utolsó tanítási hetében sajnos nem tudtunk karitatív tevékenységet végezni, hiszen online oktatásra tértünk át, s csoportosulni sem lehetett.

Ennek ellenére a mentőállomás dolgozóinak tanulóink gyűjtöttek szaloncukrot, édességeket, sós ropogtatni valókat. December 23-án délután én vittem ki nekik, megköszönve munkájukat az iskolánk nevében.

Szerettük volna még az egészségügyi dolgozóknak is megköszönni ez évi munkájukat, kitartásukat. Ezért kitaláltuk, hogy mindezt egy videóban közzé téve tesszük meg. Az online oktatás utolsó hetében a tanulók átküldték nekem rajzaikat, szereplésüket, s ezt egy videóvá fűztük össze. Végül december 23-án iskolánk honlapján osztottuk meg.

A mellékelt szöveg a következő volt:

Egy megpróbáltatásokkal teli nehéz év utolsó napjaiban járunk… Mindenki vállára hatalmas terhet rótt a 2020-as esztendő. Különösen nagy hálával tartozunk az egészségügyi dolgozóknak, orvosoknak, ápolóknak, mentősöknek és mindazoknak, akik a frontvonalban dolgoztak ezekben az embert próbáló időkben. Ők az ünnepek alatt sem pihenhetnek.

„Ha fiatalok akarunk maradni: minden nap olvassunk el egy verset, hallgassunk egy kis zenét, nézzünk meg egy szép festményt, s ha lehetséges, tegyünk valami jót!” Goethe, J. Wolfgang

Az egészségügyben dolgozók naponta tesznek jót, reméljük, így sokáig fiatalok maradnak! Köszönjük az értünk végzett munkájukat! Ezzel a kis videóval és idézettel kívánunk nekik nyugodt békés karácsonyt és boldog új évet a Bercsényi Miklós Általános Iskola nevében.

A program az EFOP-1.5.3-16-2017-00019 számú „Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben a Jászberényi Járásban” című projekt keretében valósul meg.

Kedves Szülők!

Megnyitja kapuit az új közösségi tér Jászberényben, a Kossuth úton, a Jász Látogatóközpontban.

Szeptember utolsó szombatján, 26-án újra indul ezen a helyszínen a korábban már többször megrendezett Ifjúsági Egészségvédelmi Klub. A 7-8. osztályos tanulókat várjuk szeretettel!

A program az EFOP-1.5.3-16-2017-00019 számú „Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben a Jászberényi Járásban” című projekt keretében valósul meg.

Minden hónapban egy szombaton fog működni, 10.00 órától 13.00 óráig.

A későbbi aktuális dátumról, témáról értesítést küldök majd!

Tervezett témák: Ne kábítsuk egymást! Fogas kérdések. Véres dolgok. Ételed az életed. Tarts tükröt magadnak! Kirándulni jó! Minden hónapban más témát feszegetünk majd, meghívott előadók is lesznek.

Úgy gondolom, sok hasznos dolgot tanulnak majd a fiatalok, miközben korosztálybéli fiatalokkal lesznek.

Várom szeretettel az érdeklődő tanulókat!

Érdekel valakit? Ha igen, szeretnék neveket kérni!

Klubvezető: Kosdiné Kucsa Andrea 70/4092850

kucsa.andrea@gmail.com

2020.10.04. Jászberény – Autómentes nap

Ezen a napon a Bercsényi Miklós Általános Iskola tanulói közül kb. 10-en vállalkoztak arra, hogy a program résztvevőinek bemutatják az alapszintű újraélesztést. Sokan megfordultak a sátornál, gyermekek a szüleikkel, és felnőttek egyaránt. A kisebb tanulók egymás után mutatták be a Bee-Gees és az Irie Maffia 100-as frekvenciájú zenéjére a mellkaskompressziókat. Természetesen a befúvásos lélegeztetés elmaradt, a Covid -2019 vírusjárványra való tekintettel.

2020.10.10-én tartottuk az új közösségi házban az 5-6.osztályosok elsősegély képzését. 8.00 órától 16.00 óráig tartott a foglalkozás, 21 tanuló vett részt rajta. A megnyitó után 20 perces ismerkedéses feladatsor következett. A lényege az volt, hogy minden feladatot más emberrel kellett megoldani. Ezután egy közösségi játékkal hangolták jó kedvre a csapatot az ifjúsági vöröskeresztesek. Ezek után következett az érdemi munka.

A gyerekek megismerkedhettek az elsősegélynyújtás alapjaival: a mentőhívás szabályaival, az eszméletlen sérült ellátásával, az alapszintű újraélesztéssel, törések ellátásának szabályaival, kötözésekkel, belgyógyászati problémák felismerésével.

Dolgoztunk frontálisan, párban, és csoportban is.

10.00 órakor Váczi Zoltán, a jászberényi mentőállomás munkatársa mutatta be a gyerekeknek az alapszintű újraélesztést, majd figyelt, s korrigált a gyakorlatnál is.

Nagy hangsúlyt helyeztünk a gyakorlati munkára. A vérzésfajták megismertetését is az önkéntesek végezték, majd felügyeltek a kötözéses munkánál.

Délben tartottunk egy 40 perces szünetet, melyben meghallgattunk egy 20 perces környezetvédelmi témájú előadást is.

Az EFOP-1.5.3-16-2017-00019 számú „Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben a Jászberényi Járásban” című projekt keretében és a Magyar Vöröskereszt Megyei Szervezete, a Magyar Vöröskereszt Jászsági Területi Szervezete, illetve a Sebestyén Pékség támogatásával kaptak tízórait, ebédet, ajándékokat, s környezettudatos szemléletnek megfelelő üveges vizet, szörpöt, papírárut a résztvevők.

A nap második felében belgyógyászati, s töréses (alkartörés, gerinctörés) esetekkel foglalkoztunk.

15.20-tól sor került az imitációkra is. Az önkéntesek műsebeket festettek fel a vállalkozó szellemű fiatalokra, majd bemutattak szituációkat is.

Változatosan telt a nap, a gyermekek kellőképpen kifáradtak a nap végére. Bízunk benne, hogy sok hasznos ismeretet szereztek készség –s jártasság szinten, amit baleset, rosszullét esetén alkalmazni tudnak majd, bár ne kerüljön ilyenre sor.

Köszönjük a segítséget: Hamar Katalin, Suba Beatrix, Váczi Zoltán, Baráth Nikoletta, Juhász Réka, Kundrák Réka, Izsáki Gergő, Oláh Ferenc, Sebestyén László!

Jászberény, 2020.10.10.                                             Kosdiné Kucsa Andrea

2021.05.29-én újra elkezdte foglalkozásait a jászberényi IVK egészségvédelmi klub. A jelenleg még ugyan egyszerre 2×10 fővel, (2 turnusban) induló foglalkozás sikert aratott. E havi témánk az emberi bőr s annak egészségvédelme volt.

A program az EFOP-1.5.3-16-2017-00019 számú „Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben a Jászberényi Járásban” című projekt keretében valósult meg.

9.00-11.00 és 11.00-13.00 órás váltásban érkezett 8 és 9 gyermek.

Elsőként a bőr felépítéséről, s annak feladatairól hallhattak a 7-8. osztályos gyerekek rövid áttekintést, majd a kozmetika és higiénia érdekes történetéből csipegethettek össze meglepő ismereteket.

Jómagam rövid előadása után a következő előadó Zsombókné Karácsonyi Rozália volt, aki a legalapvetőbb, számukra legfontosabb bőrápolási szabályokat, jótanácsokat ismertette, egy újabb ppt segítségével. A rövid elméleti gyorstalpaló után egy egyszerű bőrtisztító, bőrápoló gyakorlat következett. Egy önkéntesen jelentkező lány vállalkozott a bemutatóra.

Ezután az előadók és gyerekek együtt kézkrémet készítettek természetes anyagokból. Alapanyagok voltak: méhviasz, sheavaj, kókuszolaj, vazelin és illóolaj.

A gyerekek elégedetten távoztak, mert az elkészített krémből egy kis tégelyben kaptak is ajándékba.

Azt gondolom, sok hasznos dolgot, információt vihettek a 2 órás foglalkozás után magukkal, amit reméljük, alkalmaznak is majd. Nagy örömömre szolgált, hogy fiúk is voltak a jelenlévők között.

Jászberény, 2021. 05.29.                               Kosdiné Kucsa Andrea klubvezető

A programon az Ifjúsági Egészségvédelmi Klub tagjai is közreműködtek a Vöröskereszt állomásán lévő feladatok megvalósításában, ami egy autóbaleset színhelye volt. A családok összetett, bonyolult feladatot kaptak: helyszínt kellett biztosítaniuk, ellátni súlyossági sorrendben a sérülteket, kommunikálni velük és a családtagokkal, mentőt hívni. Összességében komolyan vették a feladatot, de kevés olyan család volt, amelyik precízen, összeszedetten oldotta meg a szituációt. A legtöbben sokkos állapotba kerültek, összezavarodtak, sok volt a pontatlan, hibás ellátás. A fiatalok bemutatták röviden, mit kellett volna tenni, rávilágítottunk a hibákra, kijavították.

Magyarázataikkal, az életszerű helyzet imitálásával sok régi ismeretet elevenítettek fel, és új ismeretet is adtak át a versenyző családoknak.

Az Autómentes Napon iskolánk 6 regisztrált, és kb. 10 nem regisztrált tanulója segített a munkánkban. A városi rendezvényen az oda érkező embereknek vérnyomást mértünk, oxigén szaturációt ellenőriztünk. A kisgyermekeknek vöröskeresztes színezőket adtunk, az odakészített színesekkel dolgozhattak, amíg a szülők szétnéztek a rendezvényen. Diákjaink iskolánk tanulói által  gyűjtött zsákbamacskákat árultak. 20.000 Ft-ot gyűjtöttünk össze, melyet újabb elsősegély társasjáték szériára fogunk fordítani.

Pavilonunknál lehetett elsősegély-társasjátékozni, s TOTÓ-t kitölteni is. A TOTO-t helyesen kitöltöttek között 3 szerencsés nyertest sorsoltunk ki.

A mi pavilonunknál is sokan megálltak tevékenykedni, érdeklődni. Sikeres volt aznapi önkéntes munkánk, a lelkes gyerekek elégedetten mentek haza.

Jászberény, 2021.09. 21.                                                                                    Kosdiné Kucsa Andrea

IVK Egészségvédelmi Klub beszámoló 2021.09.25.

Csontok, izmok, masszázs, társasjáték

21 tanuló érkezett 9.00 órára a klubfoglalkozásra. Az első órában az emberi csontokkal, feladatukkal, betegségeikkel foglalkoztunk. Utána egy vidám csontazonosító feladat következett. A gyakorlati rész előtt még egy masszázs történeti diavetítés is belefért a programba, amit jómagam készítettem. 10.00 órától 11.00 óráig Lévainé Kovács Titanilla gyógymasszőr mutatta  be izmainkat, beszélt a masszázs jótékony hatásairól, majd egy masszázs bemutató következett. Egy nyolcadikos tanuló vállalta a páciens szerepét, az ő izmain mutatta be a gyógymasszázs fogásait, rejtelmeit, magyarázva azt.

A gyerekek érdeklődve figyelték, s sokat kérdeztek is tőle, sőt, saját, illetve családi élményeiket is elmesélték neki.

Kis ajándékkal köszöntük meg Titanilla kedvességét, munkáját.

Végül 11.30-ig két helyszínen játszottak a gyerekek. Az egyik szobában elsősegély-társasjátékoztak  a versenyzős csapat tagjaival 8-an, a többiek activity-t játszottak a másik szobában. Természetesen az activity kártyák az aznapi témához kapcsolódtak.

Reméljük ismét hasznosan töltötték a gyerekek a szombat délelőttjüket, s újabb lehetőség nyílt számukra egészségük megőrzésére.

Jászberény, 2021. 09.28.                                                                         Kosdiné Kucsa Andrea klubvezető

Rajz-és plakát pályázat a véradásról

A Bercsényi Miklós Általános Iskola mint vöröskeresztes bázisiskola október végén a következő pályázatot hirdette meg Facebook oldalán:

Rajz-és plakát pályázat!

A Bercsényi Miklós Általános Iskola vöröskeresztes bázisiskolaként rajz-illetve plakát pályázatot hirdet „Adj vért!” címmel. November 27-én lesz a Véradók Napja. Az ő tettük fontosságát hirdetjük, éppen ezért szeretnénk reklámozni a véradást. Ebben az időszakban csökken a véradók száma megyénkben is, hiszen az emberek félnek a vírushelyzetben elmenni vért adni, másrészt az idősebb véradók után erősíteni kell a fiatal véradók táborát. Ne felejtsük: vérre bárkinek szüksége lehet!

A pályázatot 4 kategóriában hirdetjük meg:

1-2. osztály: Rajz

3-4.osztály: Rajz

5-6. osztály: Rajz vagy plakát

7-8. osztály: Rajz vagy plakát

A produktumok bármilyen technikával készülhetnek: színes ceruza, festék, zsírkréta, montázs, ragasztott képek, stb. Lehet rajtuk rövid szöveg is.

A méretük A4-es papírlap legyen.

Elbírálási szempontok: ötletesség, kreativitás, igényesség, figyelemfelhívás. Kérjük, hogy az interneten a témában található rajzokat, plakátokat NE másolják le a gyerekek!

Az alkotásokból november hónap végén kiállítást rendezünk, s minden kategória első 3 helyezettjét díjazzuk.

A jászság területi vöröskereszt véradó kampányaiban szeretnénk a legsikeresebb alkotásokat felhasználni, melyhez kérjük majd írásban a szülő beleegyező nyilatkozatát.

A rajzokat, plakátokat kérjük lefotózni jó minőségben, hogy nyomtatható legyen, s elküldeni a következő e-mail címre: kosdine.kucsa.andrea1@gmail.com A megjegyzés rovatba természetesen írják be a tanuló nevét, osztályát, iskolájának nevét!

Beadási határidő: 2020. 11.27.

A pályázatra sok-sok diákunk küldött be munkát, a mi iskolánkon kívül pedig még 3 iskola tanulói küldtek e-mail-ben alkotásokat.

A program az EFOP-1.5.3-16-2017-00019 számú „Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben a Jászberényi Járásban” című projekt keretében valósul meg.

Az eredmény hirdetés megtörtént ugyancsak a Facebook oldalon december elején:

Tisztelt Szülők, Gyerekek!

Kis csúszással bár -hiszen sokan küldtek be alkotást- megszületett a Bercsényi Miklós Általános Iskola által meghirdetett véradó rajz-és plakátpályázat eredménye.

A nyertesek, akiknek szívből gratulálunk!

1-2. kategória:

  1. Boldizsár Janka 2.o Bercsényi Miklós Általános Iskola
  2. Mezei Petra 2.b o. Bercsényi Miklós Általános Iskola
  3. Juhász Babett. 1.o Nagyboldogasszony Katolikus Általános Iskola

3-4. kategória:

  1. Csomor Viola 3.c Bercsényi Miklós Általános Iskola
  2. Mezei Dóra 4.b Bercsényi Miklós Általános Iskola
  3. Toldi Tamara 3.z Székely Mihály Általános Iskola

Különdíj:

Máté Fanni Vivien 3.z Székely Mihály Általános Iskola,

Szanku Tímea 3.b Szent György Katolikus Óvoda és Általános Iskola

5-6. kategória:

  1. Homonnay Emese 6.a Bercsényi Miklós Általános Iskola
  2. Csősz Hanna 5.a Bercsényi Miklós Általános Iskola
  3. Vincze Zorka 5.b Bercsényi Miklós Általános Iskola

Különdíj:

Károlyfi Anna Dorka 6.a Szent György Katolikus Óvoda és Általános Iskola

7-8. kategória:

  1. Vas Rebeka 8.b Bercsényi Miklós Általános Iskola
  2. Molnár Alexandra 8.b Bercsényi Miklós Általános Iskola
  3. András Lili 7.a Bercsényi Miklós Általános Iskola

Különdíj:

Szabó Sára 7.a Bercsényi Miklós Általános Iskola

Az okleveleket, díjakat a szigorítások feloldása után egy kis kiállítás keretében adjuk át, melyről az érdekeltek e-mailt fognak kapni.

Köszönettel: Kosdiné Kucsa Andrea

Jászberény, 2020. 12. 30. Kosdiné Kucsa Andrea

Szerettem volna az Újraélesztés Világnapján minél több gyermeket megismertetni iskolánkban az alapszintű újraélesztés protokolljával. Eredetileg az iskolaudvaron tartottuk volna a bemutatót mikrofonos magyarázattal, de a csoportosulás megelőzése miatt a tantermi bemutatók mellett döntöttem. Elindult a bemutató különböző osztályokban, de ez még folytatódni is fog. Osztályfőnöki órán, vagy a tantermi testnevelés órán nagyon jól működik a dolog, erről tanúskodnak a képek is.

Közben az új reklámvideót is megnéztük a gyerekekkel.

Jó hangulatban, nyugodt környezetben ment az oktatás, s ki is merték próbálni a gyermekek a gyakorlatot.